subscribe. előtte meg escapethegravity.
a hét gyönyörűvolt. egyrejobban elveszi a suli a kedvemet mindentől. már nem szeretek bent ülni és rajzolni. főleg a hülye feladatok. a keddinapok agyhalálok nálam. bár ahogy körbenézek ilyenkor mindenki nyomorult.
meg még úgye ott van az a primitív bmxes kis buzi is. most itt ünnepélyesen az internet csodállatos világa elött, nem foglalkozva azzal ki is olvassa, nézi vagy osztja a blogot, még ha az egykét ember is, megköszönöm neked mind azt a sok fájdalmat, örömöt és még újabb fájdalmakat, amiket nekem okoztál a közelségeddel, a szavaiddal, a tetteidel, a nevetéseddel, mindenel, aminek valmaiylen kis köze is van hozzám. köszönöm. tényleg köszönöm.
mert most végre tényleg elegem van belőled. mert elértem arra szintre, hogy lemondjak rólad, hogy elengedjelek. mert voltam olyan ostoba, hogy egy egész éven keresztül csak futottam utánnad. nem érdekelt, hogy miket vágtál a fejemhez, nem csak a hátam mögött, hanem bele az arcomba, elöttem pár méterre, hangosan kiröhögtél, sértegettél.
hát köszönöm.
de ezek mellett az is, hogy szereztél nekem sok gyönyörű, felejthetetlen napot, hetet. pl. amikor veszprémben voltunk az osztályal meg a most tizenketedikesekkel, kiállításon. vagy simán csak suliban, mikor kedvesen beszélgettél velem vagy csak megeresztettél felém egy mosolyt. vagy mikor verekedtünk és mikor bemutogattunk egymásnak és osztottuk egymást csak viccből. már osztálykiránduláskor is.
köszönöm.
de ennek ellenére, kertipartin már mással jelentél meg. azután rám sem hederítettél. már nem néztél rám úgy. egy kedves szavad, tetted nem volt úgy mint rég. megbántottál. és azóta csak folyamatosan ezt teszed. és én bíztam benned. hogy egyszer vége lesz és újra olyanok leszünk mint régen. évelején még néha éreztem az a fellángolást, a pillangókat a hasamban, mikor ott voltál, vagy csak megláttalak. de az idő haladtával, és azzal hogy megállásnélkül csak osztottad a fejem és vágtad az arcokat, amiket már tavaly is ez az érzés megszűnt.
bár ennek ellenére, a szürke szemid csillogását nem tudom megunni és a beteges hajlamaim sem múltak el. 42267. mert még érzem. mert még ezek után is tudnálak szeretni. mert néha észreveszem magamon, mikor tovább figyellek és nézem a mozdulataidat. vagy amikor csak lopva rád nézek és ezt úgy, hogy direkt úgy csináljak valmait, hogy rád nézhessek. és utálom mikor hallgatom a zenét és eszembejutsz egy pillanatra mert képesvvagyok a legboldogabb pillanatomban elsírni magam.
köszönöm.♥
Magadhoz szorítasz valamit,
Amit már régen elvesztettél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése