a the last song-ot utoljára és először a tavalyi év utolsó elötti napján láttam fehérváron, moziban. aheylzet akkor az volt, hogy egy hétfői nap volt, két kémiával kezdtünk, de a tanárnő szokásához híven most sem jött be, aztán valamelyik tanár mondta, hogy mehetünk amerre látunk. igen azok a hetek azok voltak, amikor már semmi sem érdekelt mert te édesem, szépen keresztbe tettél nekem kp-n. de ezt most hagyuk. gondoltunk egyet reggel tizenegy van menjünk már be fehérvárra moziba. jó, oké, nincs pénzem. nem baj majd a móni fizet mindent mert neki úgyis van pénze. hát így az egész osztály nagyjából bement fehérvárra, sőt még a tizenegyedikesek közül is, mert akkor még tizenegy volt. meki, ahol eldüntöttök öten, hogy most akkor mire menjünk és hogy legyen. fruzsi, julcsi leléptek, elintézték a halucinogén szerek bebiztosítását maguknak. mi meg beültünk a the last songra. és na kivel találkoztam? hát a bizsóókal. :) elsehittem. meg a klárival meg még volt ott valaki, de azt nem vágom.
azt hiszem, most sem csalodtam mileyban, sőt nagyon tetszett az alap történet és bármennyire is vagyok 17 éves, voltam, és még leszek is jó pár hónapig. kettő azt hiszem? na, mindegy. demegfogott és majdnem sírtam, tartottam magam és próbáltam nem elbőgni magam a végén.
ma pedig újra megnéztem, magyar szinkronnal és rájöttem, hogy nekem ez kell. hogy nekem ez kell könyvben, hogy nekem kell a romantikus, hideg jégkirálynő, de érzelmes én. hogy nekem kell a család. a hugom. a zene. a könyvek. a házunk. a barátaim. és még kéne egy barát. egy jófiúbarát.
nem vagyunk tökéletesek. egyikünk sem az. hibákat követünk el. tönkreteszünk dolgokat, de aztán megbocsátunk és továbblépünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése