Már rég csináltam ezt. Nem is tudom, hogyan kell.
Ültem az étkezőasztalnál és egyszer csak elindult a Jimmy Eat World-től a 23. Ez amolyan retro nosztalgiavonat zene a számunkra/számomra.
Szóval megint itt vagyunk, megérkeztünk egy nagy lépcsőfokhoz, amin felhúztam a lábamat. Egész végig próbáltam nem leesni róla, sőt, a végén még jól meg is tartottam magam. Nem lesz több lungó, vagy más kávé az art caféból, vagy az ott lévő fotelekben lévő ücsörgés, mikor rajz óra van az alagsori galériában. Nem lesz több kiírás a csoportban, hogy itt van zsuzsanéni, mindenki húzza fel a seggét a műterembe, se vasárnap esti szívrohamok, hogy másnapra nincs semmi, amit mutathatnánk neki. Nem lesz több művtöri vizsga, se viselettöri szigorlat. Nem ülünk többet a hideg lépcsőkön, várva az eredményekre, nem megyünk be megkérdezni kedvesévától a tanszéken, hogy itt van e a tanárnő. Nem lesz több olyan kérdés, hogy hol lesz óránk? Vagy olyan, hogy ugye nem megyünk be órára? Nem lesz több átalszom a napot a koleszban, vagy több kihozok a könyvtárból minden szart és inkább azt olvasom, mint a drámákat. Nem lesz több farsangi buli, kint a ke központban, nem öltözünk többet be a retro bulin, vagy a bulák és gengsztereken.Nem lesz több látványos évfolyam avató, nem lesz több végigizgult kipakolás. Nem lesz több rossz jegy, nem lesz több ötös dráma szigorlat. Nem lesz többet az, hogy bemegyek a műterembe és harapni lehet a cigarettafüstöt, meg a rohadó kaják szagát (hmm művész élet? nem ez az igénytelenség)
amúgy lmao ez két hónapos bejegyzés csak piszkozatként itt lett hagyva
amúgy mi van, éjfél után mindig érzelgősebbé válok?
hallgasson a franc többet jimmy eat world-ot
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése